Az elemzőbb bejegyzések mellett mintegy kisszínes-ként érdemes felvillantani egy-egy érdekes webboltot. Ezek egy része azért tarthat számot figyelemre, mert egy kicsi piaci szegmenst (niche) céloz.

A Flight001 oldalon minden megrendelhető, ami egy repülőúthoz szükséges lehet. Ahogy a Springwise beszámol arról, a webboltnak jól megy még akkor is, ha a repülési piac volt már könnyebb helyzetben is (9.11, terrorveszély, benzinárak, stb).

A bolt 2002-ben nyitotta meg virtuális kapuit, először New York bázissal, de nemrégiben terjeszkedésbe kezdett és immár LA, San Francisco, Chicago, Dubai and Berkeley bázisok is elérhetők.

(Érdekes ebből a szempontból, hogy a relative kisebb amerikai webboltok jellemzően nem egész USA-ban, hanem  csak egy-egy körzetben szolgáltatnak. Igaz, általában még ezek is jóval nagyobbak, mint a magyar piac. Bár az internet köztudottan nincsenek határok, a logisztika mégis sokszor határt szab a helyi kereskedőknek)

És hogy mi minden vásárolható? Például:

  • bőröndök, kézitáskák, laptop-táskák
  • tárcák, tokok, ételtartók, cipőtartók, minden-tartók
  • párnák, amik kényelmesebbé teszik az utat
  • aroma és illat készítmények
  • játékok, könyvek
  • és még sok minden más

A teljes cikk itt olvasható